Kárpátaljai gyerekek utaztatása

A Kárpátaljáról utazó gyermekek és kísérőjük verseny utáni csoportképe:  (Az ötödik gyermek az Igrice Egyesület vendégeként utazott, ő két kategóriában szerepelve mesemondásban első helyezést, népdal kategóriában oklevelet kapott.) (Balról a második.)

Az idei év első karitatív adománya a Nagypriorátus határozata szerint Kárpátaljára került. Erről korábbi cikkünkben olvashattok itt. A fennmaradó összegből amit a Skandináv Nagypriorátus adományozott lg Leviczky Mihály prior úr négy kárpátaljai gyermek utaztatására fordította  a “Ciripelő” gyermekvetélkedőre Erdélybe Szentegyházára amely vetélkedőt hagyományos módon a szentegyházi Gyermek Filharmóniával többedére szerveztek. Alább olvasható lg Leviczky Mihály prior úr beszámolója, amit lg Balogh Gyula rendtársunk segített megvalósítani:


“Kedves Gyula,

Kéréseteket teljesítve, ezúton adok hírt arról, hogy a négy kárpátaljai gyermek székelyföldi utaztatása sikeresen megvalósult.

Lovagjaitok támogatásával három gyermek Beregszászról, egy gyermek pedig Verbőcről utazott velünk.

A Kárpátaljáról utazó gyermekek és kísérőjük verseny utáni csoportképe:  (Az ötödik gyermek az Igrice Egyesület vendégeként utazott, ő két kategóriában szerepelve mesemondásban első helyezést, népdal kategóriában oklevelet kapott.) (Balról a második.)

A Kárpátaljáról utazó gyermekek és kísérőjük verseny utáni csoportképe: 
(Az ötödik gyermek az Igrice Egyesület vendégeként utazott, ő két kategóriában szerepelve mesemondásban első
helyezést, népdal kategóriában oklevelet kapott.) (Balról a második.)

(Deák Orsolya, Deák Dorina, Kláriková Zsófia, és Horváth Júlia)

Nagy örömünkre szolgált, hogy a székelyföldi „Ciripelő” versenyen induló közel 50 gyermek közül ketten kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, mert Kláriková Zsófia népdal kategóriában 3. helyezést, Deák Orsolya ugyanezen kategóriában pedig  különdíjat kapott.

A székelyföldi utazásról  részletes beszámoló az alábbi hivatkozásra kattintva található: 

http://www.igriceegyesulet.hu/index.php/articles-archive/248-ismet-egyutt-ciripelhettunk-2023 

A Kárpátaljáról utazó gyermekek és kísérőjük verseny utáni csoportképe: 

(Az ötödik gyermek az Igrice Egyesület vendégeként utazott, ő két kategóriában szerepelve mesemondásban első helyezést, népdal kategóriában oklevelet kapott.) (Balról a második.)

További jó hír az, hogy a „Ciripelő” versennyel egyidőben elbírált gyermekjátékkészítő versenyre is beneveztünk. Ott a kárpátaljai kislányok sajátkezű alkotásainak mindegyike díjazott lett.

a "Ciripelő" versennyel egyidőben elbírált gyermekjátékkészítő versenyre is benevezték a kárpátaljai gyermekek. Ott a kárpátaljai kislányok sajátkezű alkotásainak mindegyike díjazott lett.

a „Ciripelő” versennyel egyidőben elbírált gyermekjátékkészítő versenyre is benevezték a kárpátaljai gyermekek. Ott a kárpátaljai kislányok sajátkezű alkotásainak mindegyike díjazott lett.

Rendtestvéri üdvözlettel, Leviczky Mihály prior

Szent György Lovagrend

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Priorátus

mailto:szszblovagok@szentgyorgylovagrend.eu

www.szentgyorgylovagrend.eu ”

Vélemény, hozzászólás?