I. Károly király szobrának avatása Visegrádon, a 700 éves királyi székhelyen

lg Balogh Gyula és lg dr Reményi György az I Károly király szoborának avatásán, Visegrád / fotó lg dr Reményi György

Hétszáz esztendeje emelte királyi székhellyé Visegrádot az Anjou-házi fiatalember, Károly Róbert, uralkodói nevén I. Károly. A város lakói szobrot emeltek neki, az alkotást az idei Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok nyitó napján avatták fel.

(a cikk megjelent a gondola honlapján 2023 július 10-én)

Péterfy László Kossuth-díjas szobrász alkotása – gondola/Bohus Tamás

Az 1335-ös Visegrádi Királyi Találkozó létrehozása a legemlékezetesebb történelmi műve I. Károlynak, az Itáliából érkezett, de Árpád-házi felmenőkkel is megáldott magyar királynak. Azon kevés magyar uralkodók közé tartozik, akik kiváló utódot hagytak maguk után: az ő fia volt Nagy Lajos, aki élete utolsó kilenc évében a magyar mellett a lengyel királyi trónt is elfoglalta. 

I. Károly és a királytalálkozó emlékét őrzi a Szent György Lovagrend. A Rend katonai hagyományőrző tagozata adta a díszőrséget az avatási ceremóniához. Fotó: gondola/Bohus Tamás

I. Károly és a királytalálkozó emlékét őrzi a Szent György Lovagrend. A Rend katonai hagyományőrző tagozata adta a díszőrséget az avatási ceremóniához.

A szobor a Kossuth-díjas Péterfy László alkotása, a mester évtizedeken át készítette Makovecz Imre templomaihoz a szobrokat. Fotó: gondola/Bohus Tamás

A szobor a Kossuth-díjas Péterfy László alkotása, a mester évtizedeken át készítette Makovecz Imre templomaihoz a szobrokat. Fotó: gondola/Bohus TamásI. Károly és a királytalálkozó emlékét őrzi a Szent György Lovagrend. A Rend katonai hagyományőrző tagozata adta a díszőrséget az avatási ceremóniához. Fotó: gondola/Bohus Tamás

Lovagtársaink is részt vettek a szoboravatáson, alább lg dr Reményi György néhány felvétele:

lg Balogh Gyula és lg dr Reményi György az I Károly király szoborának avatásán, Visegrád / fotó lg dr Reményi György

I. Károly király szobrának avatása, Visegrád / fotó lg dr Reményi György

képek a szoboravatásról, Visegrád fotó lg dr Reményi György

Vélemény, hozzászólás?